
A verseny során a feladatok „7 próba” köré szerveződtek, így a tanulók igazán sokoldalú kihívásokkal találkoztak. Volt igaz–hamis feladat, mesebeli tárgyak felismerése, valamint Hamupipőke történetét felidézve lencse és sárgaborsó válogatása, ami nagy derültséget és lelkesedést váltott ki. Miközben az egyik csapat a válogatást teljesítette, a többiek megadott szavak alapján saját mesét alkottak, így az írás, a fantázia és az együtt gondolkodás is központi szerepet kapott. A gyerekek örömmel merültek el a mesevilágban, lelkesen segítették egymást, és kreatív megoldásokkal lepték meg a zsűrit.

A verseny vidám, motiváló hangulatban zajlott, és remek lehetőséget adott arra, hogy a tanulók játékos formában mélyítsék el mesékkel kapcsolatos tudásukat, miközben fejlődött kommunikációjuk, együttműködésük és alkotókészségük.
