Gyertyagyújtás

2021.06.08
Az iskolai programok miatt az 1. adventi gyertyát egy picit hamarabb, november 28-án gyújtottuk meg.

advent-2018.jpg

„…nem lehet a csoda nélkül élni” A SZŰCSBEN

A karácsony az év legnagyobb keresztény ünnepe, Jézus születésének a napja. A karácsonyt megelőző időszakot adventnek nevezzük, pontos jelentése: várakozás. Várjuk a megváltó megérkezését, s ez idő alatt ünneplőbe öltöztetjük a szűkebb és tágabb környezetünket, de még a lelkünket is

Az adventi időszakot a Szent András napját (november 30) követő első vasárnaptól számoljuk. Az eljövetel, a várakozás, a reménykedés, valamint a karácsonyi előkészületek időszaka ez.

Iskolánkban immár második éve készítjük fel tanulói közösségünket erre a várakozásra. Diákjaink a karácsonyt megelőző négy hétben kis műsorral, énekléssel igyekszenek megjeleníteni az adventi ünnepkör népszokásait, hagyományait, a gyertyák fogalmát: hit, remény, öröm, szeretet.

Díszbe öltöztetjük az iskolát, az osztálytermeket és a lelkünket.

Az idén iskolánk énekkara, a 3. osztályosok, a 2.a tanulói, a 4.a osztály és a 2.c –s diákok készültek hétről hétre, hogy ráhangolják diáktársaikat a szeretet ünnepére.

advent3-2018.jpg

A diákönkormányzat szervezésében bekapcsolódtunk a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági akciójába. Tanulóink sokasága szeretett volna örömet szerezni más diáknak a Cipősdoboz akció keretében. Mindezzel arra törekedtünk, hogy közvetítsük a karácsony egyik üzenetét tanulói közösségünk felé: Együtt tenni jót s jól!

Az adventi szokásokhoz tartozik, hogy az adventi koszorún elhelyezett gyertyákat vasárnap meggyújtjuk. A koszorún négy gyertya van. Három lila és egy rózsaszín. A lila gyertyák a katolikus vallás adventi liturgiájának színei. A rózsaszín a harmadik vasárnaphoz - a várakozás öröméhez - kapcsolódik. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: 1. hit 2. remény 3. öröm 4. szeretet.

Varga Mónika alsós igazgatóhelyettes

advent2-2018.jpg

 

Vissza a hírekhez