Családi nap, 2016.

2021.06.04
Október 8-án, szombaton rendeztük meg hagyományos családi napi programunkat. Az eseményről Hencz Gabi néni irányításával a hetedikes gyerekek írtak beszámolót.

családinap-ok-honlapra.jpg

Október 8-án, szombaton, ismét Családi Nap volt az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskolában.

Az időjárás napok óta a szomorúbb arcát mutatta, mégis ezen a szombaton ragyogó napsütés fogadta a Családi Nap résztvevőit.

Örültünk neki, mert a programok nagy része az iskola udvarán és a sportpályákon került megrendezésre.

Azok az osztályok, amelyek bográcsozásra vállalkoztak, már 9 órakor nekifogtak az előkészületeknek: tűzrakó és bográcsállító apukák, hagymát, krumplit és kolbászt aprító anyukák népesítették be a kis udvart. Nagy volt a tét, hiszen nem csak a játékban és sportolásban megéhezett gyerekeket kellett jóllakatniuk, de főzéstudományukat egy szakértőkből álló zsűri is értékelte.

cikkbe.jpg

Míg az udvar lassan megtelt a készülő paprikás krumpli illatával és a DJ Fácán által biztosított zene hangjaival, a Családi Nap résztvevői a választható rengeteg program valamelyikén kereshettek kedvükre való időtöltést.

Az iskola földszintjén játékterem működött, bemutatót tartott a Sulibank, az első emeleten táncház várta a gyerekeket. Nagy sikerük volt a kézműves foglalkozásoknak is: lehetett kitűzőt, papírsárkányt, térbeli figurát, hexagont, csillámtetoválást és termésállatkát készíteni, hajtogatni vagy agyagozni.

bemutato.jpg

Az udvaron zumba bemutató, sportszerbörze és koncert volt, bemutatót tartott a rendőrség, a tűzoltóság és a honvédség. A nap folyamán zsákbamacskát és tombolát is lehetett vásárolni.

A szülőket és a gyerekeket egyaránt megmozgatta a számtalan sportprogram, jól esett a sportolás a friss levegőn! Volt családi 10 próba, lehetett floorballozni, focizni és röplabdázni.

cikkbe-2.jpg

„Mi, hetedikes fiúk, már 9 órakor ott voltunk az iskolában, és rúgtuk a bőrt. Bár a meccsünk csak dél körül kezdődött, de fontosnak tartottuk az alapos bemelegítést. Mivel osztályunk híres a foci tudásáról, nem maradhattunk szégyenben! Végül 4:0-ra győztük le a másik hetedik osztályt. Nagyon örültünk neki, hogy a Családi Napot ilyen szép eredménnyel sikerült zárnunk.”

Volt, aki a meccs sikerét abban is látta, hogy a csapat tagjai még a délelőtt folyamán elfogyasztottak egy hatalmas pizzát: „Nagyon jó volt a pizza, nyertünk is 4:0-ra!”

A meccseket természetesen az osztálytársak és a szülők hangos szurkolása kísérte.

A Családi Nap végét igazi nyereményeső koronázta meg: jutalmat kaptak a legjobb sportközösségek és a legsikeresebb főző-csapatok is. Aki nem nyert semmit, az se volt szomorú: ezen a napon mindenki gazdagabb lett.

Berky Dániel és Móder Márk 7. b osztályos tanulók

Vissza a hírekhez