Sítábor-2019

27 éve minden télen szervezünk sítábort. Az idén sem volt ez másként. Kátai Tamás testnevelő kollégánk vezetésével január utolsó előtti hetében az olaszországi Sella Nevea városkában voltak egy hetes sítáborban a gyerekek. A síelés, a táj és a tábor szépségeiről Rácz Zsófi 8.a osztályos tanulónk számolt be.

szucs-angyalok-honlap.jpg

Sítábor 2019

Idén voltam először a sítáborban. De azt kell, hogy mondjam, hogy síelni is. Ennek ellenére nagyon tetszett, és ebben hatalmas szerepe volt az iskolámnak. Nem is tudom, magamtól elmentem volna-e síelni bármikor is, de így, hogy adva volt a lehetőség, ez egyértelművé vált.

Kezdeném az elején. Én oda és visszafele is busszal utaztam, és ha élhetek ezzel a kifejezéssel, egyszerűen megható volt, hogy az emberek mennyire közvetlenek egymással. A légkör felszabadult volt, mindenki beszélgetett mindenkivel, felnőttek és gyerekek egyaránt. Pedig, ha úgy vesszük, csak egy busznyi idegen volt ott, mégis olyan volt, mint egy összeszokott csapat. Na, már most, nyolcadikban belevágni a síelésbe azért nem piskóta, elvégre legtöbben elkezdik egészen kicsi korukban. Emiatt eleinte tartottam tőle, de kételyeim hamar szertefoszlottak remek oktatóm (és egyben testnevelés tanárom) miatt. A kezdő csoportba voltam beosztva, és a 4. nap már lehozott minket egy gyengébb piros pályán. Szerintem azért ez elég szép teljesítmény. De nem csak az oktatás volt fantasztikus! A mindennapos síelés mellett este csapatjátékok is voltak a gyerekeknek. Volt Just dance! party, ami elég vicces volt, mivel a csapatok együtt kellett, hogy táncoljanak. Egyik este különböző állomásokra kellett mennünk ahol más és más játékos feladatok vártak ránk. És természetesen volt az elmaradhatatlan borítékos játék, amiben feladványokat megoldva tudtunk eljutni a végső megoldáshoz. És mivel iskolai táborról van szó, nem szabad elfelejteni persze a diszkót se DJ Fácánnal! Ezek a programok mind kreatívak és szórakoztatóak voltak, a napok lezárására pont tökéletesek! Említenem kell a helyet is, ahol voltunk, kihagyhatatlan. Olaszország Sella Nevea nevű városkájában szálltunk meg, közvetlen a sípályák mellett, ami nagyon praktikus volt. Mondanom sem kell, hogy egyszerűen gyönyörű volt! A hegyek között megbúvó kisváros adott egy feelinget az egész tábornak. Végül is, ami Sella Neveában történt, az ott is maradt, nem? Tarvisiót sem hagyhatom ki, ahová két napra mentünk át síelni, és szintén varázslatosan szép volt. Az oktatókat sem szabad kifelejtenem, akik közül sajnos nem mindenkit sikerült megismernem, de szerintem szuper tábort hoztak össze! Ha úgy adódott, még akár este is velünk szórakoztak.

Összefoglalva, igazából nem sok rosszat tudnék mondani erről a táborról! Rengeteg új élményt szereztem, és nemcsak hogy kipróbáltam egy sportot, de meg is szerettem! Nagyon sok új embert ismertem meg: felnőtteket és gyerekeket is. Csomó új dolgot láttam, tapasztaltam. Én igazából csak gratulálnék a szervezőknek, és köszönetet mondanék nekik, amiért ilyen sok élménnyel gazdagodhattam ilyen rövid idő alatt. Idén voltam először, de remélem, hogy nem utoljára.

Rácz Zsófia, 8.osztályos tanuló

sitaborosok.jpg