Könyvvásár és Cipősdoboz akció

2021.06.09
A decemberi a várakozás mellett a jó cselekedetekről, a segítségről is szól. Ennek jegyében az idén első alkalommal rendeztük meg hagyományteremtő céllal könyvvásárunkat és sokadjára a "Cipősdoboz" akciót.

Könyvvásár

konyvvasar.jpg

A vásárt december 7-én délután tartottuk. A gyerekek, amellett, hogy kiegészíthették zsebpénzüket, tapasztalatot szerezhettek az árusítás-alkudozás terén is. S még jótékonykodhattak is, hiszen az el nem adott könyvek közül sokat felajánlottak az iskolai könyvtár számára.
A vásár jó hangulatban telt, a gyerekek is jól érezték magukat.

Cipősdoboz akció

ciposdoboz-csomagolas.jpg

Iskolánk nagyon fontosnak tartja, hogy tanulói szociális érzékenységét fejlessze. Ennek keretében gyűjtünk kupakokat egy kisfiúnak, hogy segítsük gyógykezelését, s ezért csatlakoztunk évekkel ezelőtt a Baptista Szeretetszolgálat által meghirdetett Cipősdoboz akcióhoz. Idén a szülők figyelmét is felhívtuk a jótékonykodás lehetőségére, s nem kellett csalódnunk: 103 tele doboznyi játékot, írószert, ruhát ajánlottak fel a rászoruló gyerekeknek. Ezeket a dobozokat az Újpesti Karitász segítségével juttatjuk el nekik.

Köszönünk minden szülői támogatást s tanulóink lelkesedését, hogy együtt tettünk jót s jól.

Dóra Zsuzsa néni, a DÖK vezetője

ciposdoboz-csomagolas.jpg

Vissza a hírekhez