Bokréta, 2018

26. alkalommal rendeztük meg hagyományos tanév végi kulturális műsorunkat, a Bokrétát. Az idei évben is nagy érdeklődés előzte meg a műsort, ami ismét fergeteges sikert aratott...

bokreta_2018_jegy.jpg

Május 11-én, pénteken már kora reggel lehetett érezni a zsongást a levegőben: elérkezett a Bokréta napja! Felbolydult az iskola, meg-megszakadtak a tanórák, hiszen érkeztek az önkormányzat biztosította különbuszok és vitték bátor diákjaink a világot jelentő deszkákra, vagyis a Stefánia Palota színpadára, a főpróbára. Ha ekkor még nem is, 17:00-kor már biztosan minden fellépőnek gyorsabban vert a szíve a színfalak mögött, addigra ugyanis már a nézőtér is színültig telt a sok kíváncsi szempárral, a rokonokkal, ismerősökkel. Amint a közönség helyet foglalt, kihunytak a fények és Lévai András igazgató úr megnyitotta a programot, melynek két felvonása alatt a következő előadásokat tekinthettük meg:

I. rész

  1. Movie and Video Game Medley: szakkör
  2. Vers: Kovács Viven, Izsák Péter (2.b)
  3. A három pillangó (1.c)
  4. Próza: Berta Lili (7.c)
  5. Játékfűzés (2.a)
  6. Ilók és Mihók (4.a)
  7. Vers: Szalai Orsolya (3.c)
  8. Zenei blokk 1.
  9. Moldvai tánc (3.b)
  10. Vers: Veresh Péter (1.c)
  11. Cupsong: szakkör
  12. Vers: Diener Blanka (2.a)
  13. Minden gyerek tudja (3.c)
  14. Dal jelelve – Azért vannak a jó barátok (6.a)
  15. Búcsútánc (8. évfolyam)

bokreta_2018_1_resz.jpg

II. rész

  1. Hogyan neveljük a matematikatanárt? (4.b)
  2. Just Dance (4.c)
  3. Cselló: Szücs Szonja (7.c)
  4. Vers: Juhász Vera (5.b)
  5. A gomba alatt (1.b)
  6. Vers: Madacsay Panna (4.b)
  7. Matróztánc (1.a)
  8. Vers: Barabás Barbara (8.c)
  9. Zenei blokk 2.
  10. Sakk dal (2.c)
  11. Vers: Márton Levente (5.c)
  12. Lehetsz király (3.a)
  13. A királylány, a lovag és a sárkány (6.b)
  14. Retro buli (7.c)
  15. Búcsútánc (8. évfolyam)
  16. Tanári meglepetés-produkció

bokreta_2018_2_resz.jpg


Aki követi honlapunkat, már az előválogató Ki Mit Tud? kapcsán is olvashatta dicsérő szavaim, de a produkciók a Bokrétára bizony még tovább tökéletesedtek! Volt szerencsém első sorból végignézni a rendezvényt, s bár se szülő nem vagyok, se rokonom nem lépett fel a műsorban, mégis pontosan át tudom érezni azt a mellkasfeszítő büszkeséget és torokszorító meghatottságot, amit a bátor kis fellépők hozzátartozói tapasztalhattak. Letörölhetetlen mosolyt csaltak arcomra tehetséges diákjaink, és őszintén mondom, remek péntek esti szórakozást nyújtottak, melyet el nem cseréltem volna egyik neves színház hírességekkel tarkított darabjára sem! Lenyűgöztek a versek, a táncok, a humoros színdarabok, a hangszeres előadások, s talán jobb is, hogy nem vagyok édesanya, mert a könnyeimtől valószínűleg el se láttam volna a színpadig.

Hogy egy kicsit hazabeszéljek, muszáj külön megemlítenem a tanári meglepetés-produkciót, mely során táncukkal idén a vadnyugatra kalauzoltak minket vállalkozó szellemű kollégáink. Minden évben óriási tapsviharnak örvendenek, s ez idén csak hatványozódott, mivel még az igazgató úr is emelte részvételével a produkció fényét.

bokreta_2018_tanari_produkcio.jpg

Kollégáink áldásos munkájának és kisdiákjaink kitartó felkészülésének köszönhetően a Bokréta 2018-ban is remekül sikerült. Bízom benne, hogy az egész közönség nevében állíthatom, kiválóan szórakoztunk, a fellépőknek pedig remélhetőleg életre szóló élményt nyújtott ilyen komoly színpadon állni. Ahogyan igazgató úr is említette felvezetőjében, rendezvényünk neve nem csak a virágszálak csokrának sokszínűségét idézte, hanem a fáradságos munka gyümölcsét is példásan tükrözte ez az este. Köszönet illeti a felkészítő tanárokat, a szervezőket, a bármely formában közreműködőket – legyen szó a buszok szervezéséről, a díszítésről, a jegyek tervezéséről, árusításáról és ellenőrzéséről, a hangosításról, vagy a gyerekek felügyeletéről –, illetve köszönettel tartozunk az impozáns helyszínt biztosító Stefánia Palotának, valamint a kedves közönségnek, akik velünk együtt részesei voltak az élménynek és megtisztelő jelenlétükkel idén is segítettek feltenni a koronát rendezvényünkre!

A műsorról készült képek a Fotóalbumban nézhetők meg.

Nagy Szilvia