Cikkek, írások az iskola eseményeiről

SZŰCSÖSÖK LONDONBAN

A Szűcs Sándor Általános Iskola felsős diákjai idén is elutazhattak Londonba.
A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 28 diák, 2 szülő és 2 kísérő tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.
Az utazás során diákjaink nemcsak London nevezetességeivel ismerkedhettek meg, de bepillantást nyerhettek az angol családok mindennapi életébe, használhatták az eddig csak iskolai körülmények között gyakorolt angol nyelvet, és ezen az igen hosszú úton megérthették és megérezhették "What a Wonderful World".
A csapat egyik legfiatalabb tagja, Bartos Petra, ötödik osztályos tanuló így emlékszik vissza az utazásra:
Március 15-én 32 fős csapatunk útra kelt.
2 napon át buszoztunk. Közben azért megálltunk Passauban, Doverben és Canterburyben.
Késő délután fáradtan, de izgatottan érkeztünk meg Londonba, ahol már vártak ránk vendéglátóink. Egy barátságos kertvárosban kaptunk szállást az erre vállalkozó családoktól.
Másnap, a finom, kontinentális reggeli után kezdődtek a programok.
A hét folyamán megnéztük a leghíresebb londoni nevezetességeket: A British Museum és a National Gallery olyan hatalmas volt, hogy csak néhány részletet tudtunk megnézni. A National History Museum termeiben őslények "bámultak" ránk. Részt vettünk egy zenés őrségváltáson a Buckingham Palota előtt, majd megpihentünk a St. James Parkban. A Madame Tussaud Panoptikumban "viasz sztárokkal" fényképezkedtünk. Nekem a legjobban a horror szoba tetszett. Sajnos, itt nem lehetett fotózni. Voltunk a kínai negyedben, a Covent Gardenben, a Szent Pál Székesegyháznál, megnéztük a Parlamentet és még sok nevezetességet. Sétáltunk a Temze partján és a Tower hídon.
A legizgalmasabb program a London Eye volt. Az óriáskerékről az egész város látható volt!
Szerencsére senkinek nem volt tériszonya.
Az Oxford Street-re mindenki hozta a pénztárcáját. Innen nagy bevásárlószatyrokkal tértünk vissza a buszhoz.
A csütörtök este pakolással telt. Az esőköpenyeket érintetlenül tettük vissza a bőröndbe, hiszen szerencsénkre egyszer sem volt rá szükség.
Másnap elbúcsúztunk a családoktól, majd hazafelé vettük az irányt.
Visszafelé néhány városban megálltunk. Voltunk Rochesterben, Brugge-ben és Melkben. Szombat délután fáradtan, de jókedvűen érkeztünk meg.

London's Eye

A hazaérkezés után a gyerekek fényképek és élmények sokaságával árasztották el szüleiket. Egy ilyen családi élménybeszámoló után született a következő levél:
Igazi "szűcsös" család vagyunk. Négy fiunk járt, jár a Szűcs Sándor Általános Iskolába. Az idei londoni kiránduláson két gyermekem is részt vett. Már nagyon várták ezt az utat, ugyanis a bátyjuk néhány évvel ezelőtt megtapasztalta már a "Nagy Utazás" csodáját, amikor ő is részt vett ezen a már hagyományos programon. Nagyfiam annak idején rengeteget mesélt élményeiről. Észrevettem rajta, hogy az angol nyelv tanulása ez után az út után fordulatot vett, az idegen nyelv már nem egy elvont, értelmetlen tanulnivalót jelentett számára, hanem egy szép és gazdag ország érdekes, izgalmas nyelvét. Hazatérve Londonból eldicsekedett vele, hogy meg tudta értetni magát a vendéglátó, kedves, többgyermekes családdal, milyen jó érzés volt saját nyelvükön szólni hozzájuk, "tolmácsolni" a kisebbeknek. Önállóságot is tanult ezen az úton: egyedül kezelte a pénzét, önállóan oldotta meg napi problémáit.
Ez a jó tapasztalat arra indított, hogy mindegyik gyermekemnek megadjam a lehetőséget, hasonló tapasztalatokat szerezni. Idén a két középső legényre került a sor. Mióta hazajöttek, csak mesélik és mesélik az élményeiket, és az egész család velük sétál London utcáin, együtt ülünk az óriáskeréken, ámuldozunk a múzeumok csodáin, ahogy szavaik nyomán életre kelnek kalandjaik. Az egy hetes egymásra utaltság közelebb hozta egymáshoz a testvéreket, és önállóságuk is ugyanolyan sokat fejlődött, mint korábban a bátyjuk esetében.
Ezúton is köszönjük a szervező: Hencz Gabi néni, és a kísérő pedagógus Bognár Judit néni odaadó figyelmét, segítségét. Velük nyugodt szívvel engedhettük el gyermekeinket, hiszen tudtuk, hogy úgy gondoskodnak róluk, mintha csak velünk mennének.
Minden erőnkkel azon leszünk, hogy legkisebb fiunknak is megadhassuk ezt a lehetőséget, reméljük ebben a Szűcs Sándor Általános Iskola pedagógusai és vezetősége is segítségünkre lesznek.

Hencz Gabriella tanár

vissza a hírekhez