Rendhagyó tesióra Kokóval...

2021.06.03
Kovács "Kokó" István olimpiai és világbajnok ökölvívónk tartott élménybeszámolóval színesített rendhagyó testnevelés órát az ötödikeseknek. Látogatásáról adunk hírt az alábbi írásban.

Bár iskolánk tanulói szívesen sportolnak, évek óta szép eredményeket érnek el a kerületi diákolimpia versenyein, nem árt egy kis biztatás a hétköznapokon, hiszen az iskolakörök még a szívesen sportolókat is próbára teszik, hát még azokat, akiket egyébként is noszogatni kell a mozgásra.

koko-iskola_elott.jpg

Ez volt az apropója Kovács Kokó István olimpiai bajnok látogatásának.

Egyik tanítványunk rendszeresen sportoló édesanyja, sokat hallotta a gyerekek panaszkodását ezekről a "fránya" iskolakörökről. Az anyuka, aki Kokóval szokott készülni a különböző futófesztiválokra, sporteseményekre, egy közös tréning alkalmával szóbahozta a "nyűgös" iskolaköröket. A beszélgetésből született az ötlet, tartson egy testnevelés órát Kokó a gyerekeknek. Olimpiai bajnokunk örömmel vállalta a feladatot.

Kokó érkezését sikerült titokban tartani. Kevesen tudtak az érkezéséről, így aztán nagy volt a meglepetés mikor meglátták az iskola előtt. Aki csak hírét vette érkezésének, leszaladt a tornateremhez.

A tesióra előtt Tamás bácsi (testnevelő) megbeszélte Kokóval az óra menetét, majd a kezdésre felsorakozott, és a megleptéstől elképedt gyerekeknek bemutatta Kokót, és elmondta nekik, hogy ma a híres vendég, egy olimpiai bajnok fogja tartani a tesi órát. Bár ez az óra rendhagyó lesz, ennek ellenére nem maradnak el a szokásos iskolakörök. Sőt!

koko_instrukciok_futas_elott.jpg

A futás előtt közös bemelegítés (és persze közös fotózás) is volt, majd elindultak az első iskolakörre. (A felmentettek bánták, hogy nem vehetnek részt a közös futásban.) Körönként megálltak az iskola előtt és Kokó tanácsokat adott a gyerekeknek miként osszák be az erejüket, milyen tempóval kezdjenek az iskolakörhöz, hogy végig tudják futni. Majd ismét egy kör kövekezett.
Most kivételesen azok is leküzdötték a távot, akik legtöbbször csak végigkullogják az iskolakört. Sokan pedig kifejezetten jókedvvel, élvezettel futották végig háromszor is az iskolát.

koko_futas.jpg

A futás után bent folytatódott az óra, de most - hiszen rendhagyó óra volt - nem a szokásos gimnasztikai gyakorlatokkal, hanem Kokó élménybeszámolóival.

koko_olimpiai_elmenyek.jpg

Mesélt az olimpiáról, a felkészülésről, a szorgalomról, a kitartásról, az elérhető célok kitűzéséről és még sok mindenről, amitől nem annyira a test, mint inkább a lélek nemesedett. A közvetlen, jóhangulatú beszélgetés alatt mindenki kézbe vehette és megcsodálhatta Kokó atlantai olimpiai arnyérmét. A beszélgetés végén közös fotók készültek Kokóval és az olimpiai aranyéremmel.

koko_olimpiai_erem.jpg

Gyorsan elröpült a 45 perc, és mindannyian sajnáltuk, hogy nem maradhatott tovább velünk. Nagyszerű sportolót, de szerény és közvetlen embert ismerhettünk meg. Örültünk, hogy vele tölthettünk rövidke másfél órát.

Köszönjük, hogy látogatásával megtisztelte iskolánkat.

Lévai András ig.

"Fotók: Csányi Anita (love and photo) "

A fenti beszámoló az ujpest.hu-is megjelent.

koko_kozos_foto_kokoval.jpg

Vissza a hírekhez